Lány az árvízben

Az álmok valóra válnak

 

 

Első fejezet

 

 

Az aratáson vagyok. A korombeli lányok csoportja vesz körül. Mind

a színpadot figyelik. Én a földet bámulom, de nagyon erős kényszert érzek hogy

felnézzek. Megteszem, felemelem a fejem .

A színpadon a Kapitóliumi Charlotte áll és egy cetlit hajt szét. Majd a mikrofonhoz

sétál. Társaim légzése felgyorsul hallom ahogy szuszognak, látom hogy

páran egymás kezét szorongatják. Charlotte megszólal az  emelvényen:

- A ideji lány kiválasztott a hetedik körzetben- kis szünetet tart, hogy a pillanat

még drámaibb legyen-  Angelia Fox!

 

  Zihálva, izzadta ébredek. Csak egy álom volt, csak egy álom, egy rémes álom. Én voltam a kiválasztott.

       "Az álmok valóra válnak" jut eszembe ez a szörnyű gondolat. Bár ez az álom ma délután könnyen valóra válhat, csak egy kis balszerencsére van szükség...

    Mivel a nap első sugarai kezdik magukat átverekedni a redőny résein, idejét érzem az indulásnak. Felöltözöm és felkapom az íróasztal székről a barna vadászkabátom. A verandán a lábamra húzom a csizmám. A balltám az erdőben tartom arra az esetre hogyha a valaki rájön, hogy vadászom és kutatni kezdenek a lakásban ne találjanak semmi bizonyítékot.

   A kerítés alatt nagyon könnyű átjutni. A békeőrök sem járnak erre. Már vagy húsz éve meg kéne csinálni, de a vadak nem jönnek be és a békeőrök szerint senki sem megy ki. De tévednek, én kijárok és talán még pár srác.

    Mikor már jó mélyen az erdőben vagyok, felmászom egy fára. Nem vagyok az a sportos alkat, pedig ezt minden nap megteszem. Innen madártávlatból mindent látni. Semmi változást nem észlelek a tájon ezért lemászom és elindulok a fához amibe a baltám rejtettem.

     Gyorsan haladok, pár perc alatt már a fánál állok. Leguggolok a gyökérzethez és a levélkupacba túrok. Ujjaimmal addig kutatok a nyirkos levelek közt még meg nem tapintom a sima fa nyelet. Megmarkolom majd kihúzom, lassan meg forgatom a kezembe és újra utnak indulok, ezútal a tóhoz.

  A hálóban bőséges zsákmányal fogad, sok ezüstös bőrü hal. Kihuzom a csapdát. Utálom az állatok szenvedését, ezért fogom a zsákmányt és tiszta erőből egy kőhöz vágom. Már egyik sem mozog, helyes. Kiveszek egy közepes méretűt és elkezdem megpucolni. Viszonylag könyen megy, a hal tíz perc alatt megszebadul a pikelyeitől. A többit nem puclom meg. 

   Azt az egyet megsütöm. Nagyon ízletes bár hiányzik hozzá a fűszer. Nem számít, lehet hogy utoljára eszem itt.

 

Második fejezet

 

  Othon oda adom anyának a fél zsákmányt, a másik felétl pedig én viszem eladni.

    Nálunk, (gondolom máshol is van) a fekete piac egy kis  épület ami a körzet egyik eldugott szegletében található. Szinte mindent meg lehet találni itt a régi motortól kezdve a ruhagombig. Itt adom el a zsákmányom.

  A halak gyorsan elkelnek, de így is dél felé jár az idő. Még ráncba kell szednem  magam az Aratás előtt. El is indulok haza felé. Az utcák kihaltak, csak egy-két gyerek szalad el a házak mellett. Ők még boldogak-gondolom.

   Mire hazaérek kemény egy órám marad kikupálni magam. Gyorsan lezuhanyozom. Azt a halványkék ruhát veszem fel amit tavaly. A tükör eléállok, hogy lássam azt a magas, fekete hajú lányt aki én vagyok.

Ekkor kopognak.

-Gyere!-kiáltom, mert felismerem a finom, erőtlen koppintásokat. Cho.

-Szia.Hoztam neked valamit-kezében apró ezüstös lánc csillog.Óvatosan elveszem és  a nyakamba akasztom.

- Szép. Honnan van?-kérdezem, miközben a láncon fögő medált nézegetem

- Akkor tetszik. Nem tudom, a fiókban találtam és gondoltam tetszeni fog. Nyisd ki!

   Ekkor veszem észre azt a pici kiálló valamit a medál oldalán amit ha benyomok kinyílik. Egy kis kép van benne, én és a húgom Cho vagyunk rajta. Nem túl régi kép talán egy éve készült.

- Köszönöm-mondom és becsukom a medált.

- Szívesen- Cho mosolyg. Olyan szép így, világos arcán a szája sarkában megjelenő apró gödröcske... Szerencsére ő nem lehet kiválasztott, nem azért mert túl fiatal, nem már 12. Hanem önként jelentkeznék helyette.

- Lányok, indunotok kell!- anya áll az ajtóban, szemében könnyek csillognak.

-Akkor menjünk -fordulok Cho felé.

  Mindketten cipőt húzunk és elindulunk a tér felé.

-Szeretünk-kiáltjuk vissza anyának és tovább kocogunk a tér felé

 

Harmadik fejezet

 

   Mint az álmomban. A korombeli lányok közt ácsorgok. A tömegben Chot keresem a tizenkétévesek közt, amikor meglátom észreveszem hogy ő is engem keres. Látom hogy ágaskodik és tekintetével a tizenötévesek csoportját fürkészi. Hirtelen szemünk sugara összetalálkozik, elmosolyodik. Én is megpróbálom, a végeredmény elég szánalmas, mintha valami savanyút ettem volna és a szám görcsbe állna

-Hé Angi! Mi ez a furcsa fintor?- hirtelen hátra fordulok, Lyn az, az egyetlen barátom.

-Mosolyogni próbáltam. De ilyen helyzetben nehéz- válaszolom.

-Ebben igazad van- hagyja rám a lány.

  Többet egyikünk sem mond, csendben várakozunk. A percek mintha lassaban vánszorognának."Végre,, megszólal Charlotte, magas hangja a hangszórókból vízhangzik.

- Üdvözlök mindenkit! Végre újra itt az aratás!Hát nem csodás?- hát nem, gondolom magamban, Charlotte folytatja- Na, de most a kiválasztottak! Hölgyeké az elsőbbség!

  A lányok gömblyéhez sétál, majd kezét a cédulák közé dugja. Kihúz egyet és vissza sétál a mikrofonhoz. Lassan lépked, minden lépéssével gyorsul a légzésem. A mikrofon előtt megáll és aranyműkörmös kezével széthajtja a papírt.

- Az ideji lány kiválasztott a hetedik körzetben- kis szünetet tart hogy még drámaibb legyen- Angelia Fox!

  Az álmok valóra válnak. Ledermedek, Lyn és akik ismernek mind felém fordulnak. Elindulok az emelvény felé, a tömeg szétnyílik előttem.Felmegyek a kis lépcsőn és Charlotte mellé állok.

    Sírnék, de nem sírhatok, sóhajtanék, de nem sóhajthatok. Ez van, bele kell törődni. Én vagyok a szerencsétlen kiválasztott. A tömegben Chot és a barátaimat nézem. Kivétel nélkül mindenki a téren rám bámul. A kiválasztottra. Anyára nézek, engem figyel, szemei könnyesek. Arra eszmélek hogy Charlotte a fiú kiválasztott nevét olvassa:

Josh Andere

Nem nagyon ismerem, bár tudom ki. Velem egykorú szélesválú, barna hajú srác. Az egyik favágó fia.

- Akik a 56 Éhezők Viadalán a hetedik körzetet fogják képviselni, Angelia Fox és Jhos Andere!

 

Negyedik fejezet

 

   Két békeőr bekísér Törvényszék épületébe. Öt percem van rendezni az ügyeimet a hozzátartozóimmal és a barátaimmal, aztán irány a vonat, majd a Kapitólium végül a Viadal. Ott számomra véget ér a sztori. Huszonhárman akarnak megölni a nap huszonnégy órájában. Akárrmikor a bordáim közé dobhatnak egy kést vagy egy nyílvessző fúródhat a koponyámba, száz meg száz variáció van... Nagyon vidám dolog a halálom ezer módját kigondolni, de hát ez lesz megfogok halni. Korombeli gyerekek fognak kinyírni. Gyerekek, páran talán azok de az első, második, negyedik... Harcra képzett, gyilkológépek akik egész életükben ezt várják. Ezt a szörnyű vérfürdőt...

   Az ajtó nyikorgása szakítja félbe a gondolatmenetem. Anya és Cho lép be rajta, a húgom nem szól semmit csak a nyakamba borúl. Tudom hogy sírni akar, tudom hogy vissza folytja, tudom hogy nem megy neki, hallom ahogy szipog. Anya mellém áll, a szeme mint az előbb most is könnyes. Nem mond semmit csak a vállamra teszi a kezét.

    Cho felemeli a fejét és a szemembe néz.

 -Igérj meg nekem valamit- kezdi.- Próbálj meg nyerni. Rendben?

A szemeibe láttom ,hogy komolyan gondolja, van esélyem. Nevetséges, de megteszem neki.

- Igérem- mondom és szorosan magamhoz ölelem.

- Van esélyed- szólal meg anya aki eddig halgatott - csak a Hivatásosokat kell legyőznöd. A többi kiválasztottal sima ügy lesz elbánod.

Bólintok, pedig tudom hogy nincs igaza. Nem tudok győzni, kevés vagyok hozzá.

-Letelt.

Anya és Cho kisétál az ajtón. Alig zárul be mögöttük az ajtó, máris kinyílik. Lyn azonnal átölel. Ölelése olyan szoros ,hogy alig kapok levegőt, de kevés dolog esik ilyen jól a világon. Hallom, hogy szipog. Így állunk körülbelül három percig mikor megszólal.

-Győzni fogsz. Megvan hozzá mindened, erős és okos vagy. Na, meg tapasztalt, tudod milyen kinn.

- Lyn, nem tudok győzni. Talán pár kiválasztottal végezhetek. De a hivatásosok? Velük mi van?

- Búj el addig amíg felbontják a szövetséget és megölik egymást. Egyet meg tudsz ölni, tudom hogy képes vagy rá- mélyen a szemembe néz. Olyan határozott, hogy szinte már hiszek neki.-Tudom, hogy képes vagy rá.

   Még szeretnék valamit mondani, de ekkor egy békeőr szól, hogy leárt az idő.

Magamra maradok, nics már senki aki bejönne, de még van fél óra. Nem lát senki, egyedül vagyok.A kanapéra dőlök és csak rázkódom, mintha sírnék de a szemem nem könnyezik. Ez van, már nincs értelme sírni. Meg fognak ölni. Az álmom valóra vált...

 

Ötödik fejezet

 

    Háromnegyed óra múlva már a vonat végében, a szobámban ücsörgök. A kezembe fogom az ezüst láncot amit Cho adott. Most jobban szemügyre veszem a medált: Tojás alakja van, a fedelét pici indák és pár apró rózsa díszíti. Valamikor régen talán apa adta Chonak vagy anyának. Nekem mást adott, egy apró bokaláncot. Most is rajtam van, hét éve nem vettem le. Azóta a nap óta amikor megkaptam.

    A gondolataim apára terelődnek. Ő tanított vadászni. Régen együtt mentünk az erdőben, együtt tisztítottuk meg a halakat, együtt nevettünk. De már három éve halott. Egy dőlő fa végzett vele. Tapasztalt favágó volt, de a fa más irányba dőlt mint amire számított... Valószínüleg, hamarosan találkozom vele...

    Mire észbe kapok már hét felé halad az idő. Három órája gondolkodom a csaldomon. Hirtelen a sült hal illata csap meg és meghallom Charlotte éles hangját amint azt trilláza, vacsora

 

*****

 

  Amíg el nem kezdek enni észre sem veszem mennyire  éhes vagyok. A vacsora csak egy fogásos, azaz csak sült hal és saláta. A hal fűszeres, a saláta pedig ropogós.

   Az asztalnál négyen ülnek, én Jhos, Charlotte és Gabriel. Gabriel lesz a mentorunk. Mivel már hallottam róla, tudom kemény dió, kicsit morcos és szarkaztikus, na meg nagyon sokat cigarettázik és szivarozik... De rendes ember is tud lenni és sokat taníthat hisz egyszer már nyert.

-Mi lesz a stratégia?- kérdezi Jhos miközben egy darab halat töm a szájába.

-Előre szólok, hogy nem tehetek értetek sokat.Válasszatok fegyvert, gyakoroljátok a használatát. Ha akartok szövetkezzetek erős kiválasztottakal. Ha elég bátrak vagytok mennyetek a Bőségszaruhoz és szerezzetek fegyvert. Próbáljatok meg nyerni.- Gabriel nem nagyon figyel, csak a fejét tömi.

- Maga tényleg győzött? De hogyan?- kérdezem.

- Igen győztem- Gabriel arca elkomolyoik.- Mégozzá a támogatókkal.

-Mi?- kérdezi Jhos. Persze a  támogatók fontosak de hogy lehet velük győzni?

-Igen a támogatókkal meg ésszel. Tudjátok ha fáztok vagy éhesek vagytok nagyon jól jön pár gazdag támogató...

-Ennyi? -kérdezem.

- Igen mára igen és ha megbocsájtotok most lelécelek-mondja és elsétál.

-Én is megyek -mondom és én is elsétálok a szobám felé.

 

Hatodik fejezet

 

   A szobámban fekszem az ágyon és a plafont bámulom. Aludni akarok de nem megy.

        A vonat zötyögése mintha álomba akarna ringatni, egyre állmosabb vagyok tőle. De nem alszom csak félig csukott szemmel fekszem az ágyon. Próbálok nem Chora és nem anyára meg a Viadalra gondolni. Az idő csak vánszorog mintha azt akarná hogy ennek a napnak soha ne legyen vége. De ugyis vége lesz.

       A szemem lassan, nagyon lassan leragad. A plafon elmosódik a szobával eggyütt. Lassan mindent felemészt  a sötétség és az elmém veszi át az uralmat a valóság fölött. Az utolsó emlékeim egyike a lámpabúra.

 

Hetedik fejezet

 

 

   A vonat reggel kilenckor ér a Kapitóliumba. Onnan egyenesen a lakosztályunkba. Minden körzetnek saját emelete van, a miénk a 7.. A liftben csak megnyomom a gombot amin a hetes szám szerepel és már ott is vagyok. Legalább könnyű megjegyezni.

   A lakosztályunk csodálatos, a falak halványsárgák a padló fából készült. Van az ajtóval szemben egy erkély, ahonnan az egész Kapitóliumot belátni. Mellette egy nem túl hosszú folyósó, gondom ott vannak a hálószobák. A napalit a konyhától csak egy lépcsőfok választja el.

- Tetszik? Szerintem egész szép- mondja Charlotte.

- Azta...-mondja Jhos aki még mindig tátott szájal áll az ajtóban. -Ez csodálattos, azta...

-Áh, ez alig üti meg a Kapitólium szintjét. Ha most megbocsátotok nekem még rengeteg elintézni valóm van- jelenti be és az ajtóból még visza kiált.- El ne felejtsétek a felvonulást! Az előkészítő csapat majd értetek jön!

 

*******

 

    Pár óra mulva már egy steril asztalon fekszem és három színes ruháju, túl sminkelt nő sürgölődik körülöttem. A nevük, Reagan, Allysa, Nora, ők  az előkészítő  csapatom.

      Talán két órába telik mire kikupálnak.A végeredmény nem én vagyok, hanem valaki más.

 

 

 

 

 

 

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés